Üdvözlet a Mastrinka.info oldalon!    

Tengerpart Miševac mellett
Tengerpart Miševac mellett
Oldalunk Čiovo egyik kis települését, a sziget északi oldalán fekvő Mastrinka-t mutatja be. Mastrinka három részből áll: középen található maga Mastrinka, nyugati, Trogir felőli oldalán a Miševac nevű nyaralóházakból, apartmanokból álló részt, keleti oldalán pedig a Sv. Križ (Szent Kereszt) kolostor körül fekvő részt találjuk. Čiovo más településeihez hasonlóan Mastrinka is Trogir felől, a hídon áthaladva közelíthető meg, a Mastrinka és Trogir közötti távolság 2-3 km.

A Sv. Križ templom a móló felől
A Sv. Križ templom a móló felől
A település teljes hosszában lehetséges a fürdés, kimondott strandokat Miševac-nál és a kolostor mellett találunk. Ezek a dalmát partvidékre jellemző, aprókavicsos strandok. Az egyébként köves partot több helyen is lépcsős betonpadokkal építették be.

Egy szálloda működik Mastrinka-ban (Sv. Križ Hotel, medencével, sportpályával), az itt nyaralók nagy része a bőséges apartman-kínálatból választ szállást magának. Alapvető élelmiszerek a helybeni kisboltban is beszerezhetők. Kis étterem működik a Villa Mare házban.

A Sv. Križ strand
A Sv. Križ strand
A helyi nevezetességek közül kiemelkedik az 1432-ben alapított, reneszánsz formáit máig megőrző egykori Szent Kereszt (Sv. Križ) dominikánus kolostor. A kolostort a dominikánusok 1852-ben már elhagyták, viszont keleti oldalán a temető ma is működik. Látogatása előzetes bejelentéssel lehetséges. A másik emlék Mastrinka-ban a Miševac részben található Szent Jeromos templom (Crkva Sv. Jere).

Nem szeretnénk elhallgatni néhány tényt, amit érdemes figyelembe venni a mastrinkai nyaralás szervezésekor. Az első, hogy Čiovo északi oldalával szemben, légvonalban 2 km-re található a spliti reptér - az ide leszálló repülők zaja zavaró lehet. Mastrinkán áthalad az Arbanija-ba, Slatine-be vezető út, ami szezonban nagy átmenő forgalmat jelent. Végül, a szemben fekvő, szárazföldi oldalnak "köszönhetően" Čiovo északi oldalán, így Mastrinka-ban is gyenge vízminőséget mértek - 2007-ben kiváló volt a minőség, 2009-es adatok még nem állnak rendelkezésre.

Kérjük keresse fel Mastrinka-ban készült fényképekből álló kis albumunkat és az itt felvett rövid videóinkat tartalmazó oldalainkat is! A további tájékozódást segíti linkgyűjteményünk és a fontosabb mastrinkai pontokat feltüntető térképünk.
Ön mit gondol? Itt szólhat hozzá!
Kérjük olvassa el szabályzatunkat. Ne írjon hozzá oldalunkhoz, ha nem ért egyet a szabályokkal!

Apróhirdetések

- Apartman a tenger mellett 4+1 - Brodarica
- Kavran Apartman - Isztria - Kavran
- Luka Apartman - Privlaka
- Palma Villa - Petrčane
- Melissa Apartmanok - Rakovica
- Jelić Apartmanok - Murter
- Jelić Apartmanok - Žut
- Perkovic apartman - Kaštel Štafilić

Fórum

09:44, Képek : Metajna látképe ÉK felől, Nagyon szép! De ha egy
20:07, A nap képe, nagyon gyonyoru!!!
18:21, Térkép, Itt nyaralunk már 12. éve!!!
11:32, Képek : A Jablanac-Rab komp jablanaci háztetőkkel és a
18:44, Képek : Lopar (San Marino) strand: kápolna, sziget, kis pálmák,
17:17, Mozgássérült kártya, Fogyatékos kislánnyal(rendelkezik
08:15, Pihenés és Strand, Párommal 2010 nyarán voltunk először,
14:32, Üdvözlet a Zelenika.info honlapon!, Zelenika a Kotori Öböl

Hírek

- Szolgáltatások: újabb rovat a CroaRiván
2011/11/03

- bvp: CroaRiva értékelések - a CroaRiva új szolgáltatása, ajándékokkal
2011/09/01

- Elérhető Horvátország kék zászlós strandjainak 2011-es listája és térképe
2011/06/03

- Apróhirdetési rovatot nyitott a CroaRiva
2011/05/02

- Isztriai borok kóstolója Dunaújvárosban
2011/03/25

- Nevezetességek, látnivalók - új rovat a CroaRivan
2011/03/23

- 500 kép a CroaRiva napi kép gyűjteményében
2011/03/19

Programok a környéken

Skraping Pašman 2012. - Tkon, 03. 10. - 03. 10.
"A Keresztet követve" Körmenet - Jelsa, 04. 04. - 04. 05.
Húsvéti Reggeli - Šibenik, 04. 09. - 04. 09.
Sudamja 2012. - Split, 04. 25. - 05. 15.
12. Virág Napok - Sv. Filip i Jakov, 04. 27. - 04. 29.